Multimédiás művészeti és társadalomtudományos gyűjtemények

Az MTA Szociológiai Kutatóintézet 20. század hangja Archívum és Kutatóműhelye több éves előkészítési folyamat után, 2009. április 1-én – egy sikeres OTKA pályázat segítségével – megkezdte munkáját. A Műhely a maga szerény eszközeivel a magyar társadalomkutatás örökségét kívánja gyarapítani. A nyomtatott és publikált tudományos szövegek túlnyomó többségében eddig a feldolgozott interjúknak csak töredékét ismerhette meg a szakma és a szélesebb nyilvánosság. A Műhely célja az interjús nyersanyagok felkutatása, rendezése hozzáférhetővé és kutathatóvá tétele. A Műhely munkáját technikai, tudás- és intézményi hátterével valamint tárhelyeivel támogatja az Open Society Archives (OSA) és a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ (Neumann-Ház).

AMűhely rendszeresen szervez tematikus műhelybeszélgetéseket. Az első a társadalomkutatás kvalitatív forrásainak sorsával, a második a társadalomtudományos interjúk digitális archiválásának, valamint online felhasználásának kérdéseivel és problémáival foglalkozott, a negyedik, tervezett őszi workshop pedig a néprajzi, falukutatási gyűjtemények témáját járja majd körül.

E program keretében meghívjuk Önt harmadik műhelybeszélgetésünkre, mely az eddigi tapasztalatok kicserélése mellett a multimédiás, művészeti és társadalomtudományos gyűjtemények kapcsolódási pontjait, együttműködési lehetőségeit, valamint rövid- és középtávú terveit térképezi fel.

A műhelybeszélgetés időpontja: 2010. június 15. (kedd) 14:00-18:00
Helyszín: MTA Szociológiai Kutatóintézet, KÖnyvtárszoba (1014 Bp., Úri utca
49., I.31.)

A workshop programja:
Házigazda: Frazon Zsófia

I. Művészeti archívumok bemutatkozása, különös tekintettel a
digitalizálással, kapcsolathálózat-építéssel,
interdiszciplináris együttműködésekkel kapcsolatos kérdésekre:
Beke László – MTA Művészettörténeti Intézet
Junghaus Tímea – független képzőművészeti kurátor
Klaniczay Júlia – Artpool Művészetkutató Központ

II. „Kisebbségi”(?) művészet:Roma és zsidó digitalizált
művészeti gyűjtemények: Toronyi Zsuzsa, Szuhay Péter

III. Kerekasztal-beszélgetésművészet- és kultúrakutató kollegákkal:
Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor,Somlai Péter, Turai Hedvig
Moderátor: Kovács Éva

Kérjük, részvételét jelezze a voices@socio.mta.hu email-címen, hogy a
résztvevő intézményekrol szóló tájékoztató anyagokat eljuttathassuk Önnek.

Baráti üdvözlettel,

Kovács Éva, a 20. század Hangja Archívum és Kutatóműhely vezetője