Menekülésem története

Egyre kevesebben élnek azok közül, akik személyesen is tanúságot tudnak tenni az emberiség történetének XX. századi szörnyű gaztetteiről, melyek soha nem merülhetnek feledésbe a világ számára. A Holocaust, a különböző erőszakolt népmozgások, kitelepítések, vérbefojtott forradalmak, százezrek értelmetlen és kegyetlen üldöztetése mind egyre messzebb kerültek tőlünk az időben, hiába őrzik az üldözöttek emlékét dokumentumfilmek tengernyi kópiái, visszaemlékezések könyvtárnyi lapjai, vagy a tudomány és művészet legjobb alkotásai. Különösen fontosnak tartjuk ezért, hogy mindazok számára átélhető legyen a XX. század e sok emberi tragédiája, akik akkor még nem is éltek, akik ma járnak iskolába, vagy a jövőben fognak iskolába járni. Ők csak könyvekből ismerhetik meg a világháborúk, népírtások, üldöztetések történetét és morális üzenetét. Thuküdidesz írja, hogy a történetírásra nem elsősorban a múlt megismerése miatt van szükség, hanem azért, hogy a jövő veszélyeire legyünk érzékenyebbek és fogékonyabbak. Ez a szándék mozgatja a "Menekülésem törénete" sorozat kezdeményezőit is. 
A Holocaust és a különböző genocidiumok emlékezete nem csak azért fontos, mert része az emberiség sötér történeti örökségének és emlékezetének. A feladat, hogy a fiatal nemzedékek számára átélhető emléket állítsunk e borzalmakról azért is különösen fontos, mert számos országban akadnak szélsőséges politikai csoportok, amelyek a Holocaust és más történelmi tragédiák bagatelizálására, a tények meghamisítására és kiforgatására, vagy éppen teljes tagadására tesznek kisérletet. Ezek a csoportok pedig különösen könnyen találják meg az utat a fiatalokhoz, és éppen azokhoz, akiknek a történeti tudása hiányos és zavaros. 
Bár a Holocaust, a tömeges üldöztetések, kollektív büntetőakciók, vérbefoljtott felkelések eseménysorozatai mind a művészetekben, mind a tudományban jól dokumentáltak, mégis úgy véljük, hogy e történeti drámák sajátosan emberi és pszichológiai vonásai homályban maradtak. Pedig éppen ezeknek a vonásoknak a megmutatása révén remélhetjük, hogy a jövő évezredben élők számára is megmutatható lesz mindaz, ami a Holocaust és más kollektív traumák során történt. 
Ezért tíz éve elhatároztuk, hogy egy dokumentumsorozatot készítünk, melyben a magyarországi történelmi traumák XX. századi túlélői elmondanák, hogy ők miként menekültek meg. Mindenkinek megvan a maga egyedi története, melyek univerzális narratív sémákba rendeződve alkalmasak a figyelem felkeltésére és ébren tartására. A történetek drámaisága és feszültsége abból adódik, hogy az elbeszélő annak idején nem lehetett biztos a megmenekülésben. Következésképp minden egyes történet izgalmas. A történetek másik sajátossága, hogy társas helyzetekben játszódnak, ahol korántsem egyértelmű, ki az ellenség és ki a barát. Szerepelnek gonoszok és jók is, de még gyakoribb a kettő együttesen. Az emberi viszonyok eredendő ambivalenciáját látjuk viszont a történetekben. 
A történetek a megmenekülésről szólnak, mely számos esetben nem lett volna lehetséges segítségnyújtók nélkül. Következésképpen kiderül, hogy ha szűk körben is, ha korlátozott mértékben is, de voltak olyanok, akik  képesek voltak magukat kivonni az erőszak kultúrájának hatalma alól, emberek tudtak maradni az embertelenségben. A jövő nemzedékek számára fontos ismeret lehet, hogy min múlik a döntés, hogyan működik a jog álcájába bujtatott erkölcstelenség támogatása vagy a szembeszegülés. 
Tematikailag a dokumentumsorozat nem csupán időben fogja át a század nagy történelmi eseményeit és földindulásait a század kezdetétől napjainkig, de térben is átfogja régiónkat. A szereplők kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy bemutassuk Közép- és Kelet-Európa nagy népvándorlásait és menekült-hullámait, valamint, hogy közvetve vagy közvetlenül érzékeltessük térségünk kulturálisan és etnikailag vegyes jellegét is. 
A filmsorozat egyes darabjait a fiatal korosztály reflexiói és megörökített élményei kapcsolnák össze. Ezért tartjuk különösen fontosnak, hogy középiskolások megismerjék a munkánkat. 

Vajon önök ismernek-e túlélőket vagy olyanokat, akik életükben drámai eseményekbe keveredtek és sikerült megmenekülniük? Vajon családjukban vagy ismeretségi körükben vannak-e  olyanok, akik ilyen ritka és izgalmas történeteket tudnak elmesélni még?

Kérdezzék meg, és osszák meg velünk, amikor találkozunk.

A RESCAPE alprojekt