Erős Ferenc

„A trauma igen, nemcsak mellék, hanem fő kutatási irány. Engem nem az foglalkoztatott, hogy a trauma hogyan töri meg, zúzza szét az identitást. Hanem hogy egyáltalán mi az, hogy traumatikus identitás. Mit jelent, például a zsidó identitás esetében, a negatív identitás?”

Erős Ferenc

Erős Ferenc 1946-ban Zalaegerszegen született, de Budapesten nőt fel. Szülei a könyvszakmában, kiadóvállalatoknál illetve az Állami Biztosítónál alacsony beosztású munkakörökben dolgoztak. 1969-ben végzett az ELTE pszichológia szakán. 1973 óta dolgozik az MTA Pszichológiai Kutató Intézetében, 1984-től a Társadalomlélektani Osztály, illetve csoport vezetője. 2001 és 2009 között az Intézet tudományos igazgatóhelyettese, 2002-től tudományos tanácsadó. 1982-ben védte meg kandidátusi disszertációját, 1996-ban az ELTÉ-n habilitált, 2002 óta az MTA doktora. 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2008-ban a Budapestért díjjal tüntették ki. Kutatómunkája mellett a hetvenes évek óta folytat oktatási tevékenységet. Az ELTÉ-n és a Wesley János Lelkészképző Főiskolán megbízott előadóként tanított, 1992 és 1996 között a Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Tanszékének docense, és tanszékvezetője (1994-1996). 1998 óta a PTE BTK szociálpszichológiai tanszékének egyetemi tanára és a Pszichológiai Doktori Iskola elméleti pszichoanalízis programjának vezetője.

Főbb kutatási területei az előítélet, az identitás és a társadalmi diszkrimináció szociálpszichológiája, valamint a pszichoanalitikus szociálpszichológia elméleti és történeti kérdései. Több szakmai és közéleti folyóirat szerkesztőségének tagja, számos könyv és tanulmány szerzője.


Publikációs jegyzék
Szakmai életrajz

 

Az interjú olvasásához kérjük, kérvényezze regisztrációját a http://voices.tk.mta.hu/ oldalon. Regisztráció után az összes szakmatörténeti interjút megtalálja a „Szociológiatörténeti interjúgyűjtemény” pont alatt.

Tovább a szakmatörténeti gyűjteményhez