Ferge Zsuzsa

"Mindig is az elmélet és gyakorlat kettéválasztása volt a rögeszmém, de hát a társadalomtudományban ez nekem nem annyira jön be. Én szeretem ezeket összekapcsolni: először csak az empíria volt a gyakorlat, most meg már igazi társadalmi terepkísérlet van."
Ferge Zsuzsa

Ferge Zsuzsa nevét minden olyan ember hallhatta, aki egy kicsit is érdeklődik a mindennapi társadalmi és politikai ügyek iránt. Évtizedek óta széles nyilvánosságot kap véleménye az összes fontos társadalompolitikai kérdésben. A gyermekszegénység elleni harc fő szószólójaként is rengetegen hallhatták a nevét, és talán nem túlzás azt állítani, hogy nagyon kevesen látják át annyira a magyar szociális helyzetet, mint Ferge Zsuzsa.

Diplomáját az akkori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte, ezzel párhuzamosan már 1950-től a KSH közgazdasági osztályának munkatársaként dolgozott. Ezalatt végig foglalkoztatta a szociológia, statisztika és a szociálpolitika, leginkább ezeken a területeken tevékenykedett. Az első néhány megjelent cikke a szociálpolitika szemszögéből közelített a statisztikához.

1960-tól a rétegződéskutatói osztály vezetője a KSH-nál, egészen 1968-ig, amikortól az MTA Szociológiai Kutatóintézet vezetője és tudományos főmunkatársa lesz. Ezután 8 éven keresztül az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai tanszékének vezetője, majd egyetemi tanára. Emellett számos külföldi egyetemen vendégoktató, s az Edinburgh-i egyetem díszdoktora.

1968-ban kandidátusi címet, majd 1982-ben doktori címet szerez. Az MTA rendes tagja 2002 óta. Több nemzetközi szervezet tagjává választották, többek között az Európai Akadémiának és az European Academy of Yuste-nak. 2005-től annak 2011-es megszüntéig az MTA Gyermekszegénység elleni Nemzeti Programiroda vezető szakértője. Számos kitűntetése közül érdemes megemlíteni a Széchenyi-díjat, a Pro Urbe díjat, illetve a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, amit 2002-ben vett át.

Jelenleg az ELTE professor Emeritusa és ugyanitt a Szegénységkutatási Központ vezetője, valamint az MTA Gyerekszegénység Elleni Programjának vezető kutatója.

Eddigi élete során több száz tanulmányt, 15 könyvet és számtalan civil kezdeményezést hozott létre. Nem túlzás azt állítani, hogy Ferge Zsuzsa a magyar szociológiai tudomány egyik legfontosabb, legmeghatározóbb alakja a mai napig.

 

(Készítette: Páldi András egyetemi hallgató)



Publikációs jegyzék
Szakmai életrajz

 

Az interjú olvasásához, kérjük, kérvényezze regisztrációját a http://voices.tk.mta.hu/ oldalon. Regisztráció után az összes szakmatörténeti interjút megtalálja a „Szociológiatörténeti interjúgyűjtemény” pont alatt.

Tovább a szakmatörténeti gyűjteményhez