Laki Mihály

„A mi dolgunk az, hogy írjuk le ennek a rendszernek a működését, részben az utókornak, részben pedig, ha valami krízis adódik, akkor hogy néz ez ki. Ez egy ilyen narodnyik program volt, hogy menjünk vidékre, vagy az életbe, és ott végezzünk mindenféle kutatásokat. És ennek a fajta kirajzásnak, lemenésnek vagy terep tevékenységnek az egyik fő eszköze volt az interjú.”

Laki Mihály

Laki Mihály 1968-ban szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elméleti-tervezési szakán. 1968 és 1982 között a Konjunktúra és Piackutató Intézetben, majd 1982 és 1989 között a Szövetkezeti Kutató Intézetben dolgozott, 1989 óta pedig az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa. 1990 és 2006 között a Közép-Európai Egyetem Politikatudomány Tanszékének oktatója, emellett több hazai és külföldi egyetemen tartott kurzusokat óraadó egyetemi tanárként. Kutatóként főként a szocialista vállatok működését, szervezeti kultúráját tanulmányozta, majd érdeklődése a rendszerváltást követően a privatizáció vállalatokra és vállalkozókra gyakorolt hatása felé fordult. Kutatásai középpontjában az új vállalkozói réteg kialakulása, az átmenet vállalkozói habitusra gyakorolt hatása és a rendszerváltás után kialakuló új piacok kialakulása állt.

(Összeállította: Vigvári András, MTA TK SZI)

 

Publikációs jegyzék

Szakmai életrajz

 

Az interjú olvasásához, kérjük, kérvényezze regisztrációját a http://voices.tk.mta.hu/ oldalon. Regisztráció után az összes szakmatörténeti interjút megtalálja a „Szociológiatörténeti interjúgyűjtemény” pont alatt.

Tovább a szakmatörténeti gyűjteményhez