Törzsök Erika

"Én voltam az egyetlen, aki 1971-ben ment ugyan ki először Erdélybe, de 1993-ban ment el először a Szent Anna tóhoz. Tehát nem a kegyutakat jártuk, hanem ahogy azt Kemény mester mondta, én azzal a szemmel és szándékkal jártam ezt a világot, hogy megtanuljam."

Törzsök Erika

Szociológus, kisebbségpolitikus, kisebbségi szakértő. Az ELTE BTK-n szerzett szociológusi doktorátust 1977-ben. A rendszerváltást megelőzően a demokratikus ellenzékben működött közre, 1990 és 1998 között az SZDSZ politikusaként működött közre. Számos kutatóintézetben dolgozott, például az MTA Történettudományi Intézetében. 2007 és 2009 között a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya főigazgatója. 2011 óta a Civitas Europica Centralis Alapítvány elnöke, mely alapítvány, illetve elődjének alapítását ő kezdeményezte és amelynek kurátora alapítása, azaz, 1988 óta.

(Összeállította: Horváth Márk egyetemi hallgató)

Publikációs jegyzék
Szakmai önéletrajz

 

Az interjú olvasásához, kérjük, kérvényezze regisztrációját a http://voices.tk.mta.hu/ oldalon. Regisztráció után az összes szakmatörténeti interjút megtalálja a „Szociológiatörténeti interjúgyűjtemény” pont alatt.

Tovább a szakmatörténeti gyűjteményhez