Asztalos László György Dr.

„Tizenhárom éves koromtól kezdve fizikai munkával kerestem a nem is rossz pénzemet. Többek között nagyon sokfelé jártam, dolgoztam, végigstoppoltam az országot, végigdolgoztam az országot. Ily módon volt egy olyan időszak is, amikor kubikus, szénégető, farakodó, bányában csillés és minden egyéb voltam. Ezek a dolgok döntően hozzájárultak az összes görcsömhöz, összes lelki problémámhoz és az összes - ha vannak - értékeim kialakulásához.”

Asztalos László György Dr.

Asztalos László jogász családból származik. Tízéves korában intézetbe került, állami gondozottként érettségizett az Arany János Gimnáziumban, kitűnő eredménnyel. Egyetemi tanulmányait a Közgazdasági Egyetem Pénzügypolitikai szakán folytatta. 1977 és 1987 között a Pénzügykutatási Intézet munkatársa volt, majd a Pénzügyminisztérium Pénzügypolitikai Főosztályát irányította. A rendszerváltás idején a Hazafias Választási Koalíció pártot vezette. 1992 januárjában kinevezték az Állami Biztosításfelügyelet vezetőjévé, majd 2004-től 2010-ig a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának egyik elnökhelyettese volt. A pénzügyi felügyeleteknek a Magyar Nemzeti Bankba történő 2013-as integrálása után visszavonult a magángazdaságba. Továbbra is aktív a biztosítás- és bankvonalon valamint a médiában, emellett egyetemi magántanár. Meggyőződése, hogy egy értelmiséginek kötelező társadalmi felelősséget vállalnia. Ennek jegyében tevékenykedett a gyermek- és ifjúságvédelemben, támogatta az SOS Gyermekfalut, segített nagycsaládosoknak, az utóbbi hat évben pedig a hospice szolgálat önkéntese.

(összeállította: Jakab Miklós)

Az interjú olvasásához kérjük, kérvényezze regisztrációját a http://voices.tk.mta.hu/ oldalon. Regisztráció után az összes biztosítástörténeti interjút megtalálja a „Biztosítási Oral History Archívum" cím alatt.

Tovább az archívumhoz