Gecser Ottó Dr.

,,Akkor megint jött egy fejvadász és azt mondta, hogy van itt egy biztosító, egy svájci biztosító, akinek van egyszer egy nyugdíjpénztára, és van egyszer egy biztosítója, amelyik keres egy értékesítési és marketing vezérigazgató helyettest, aki nem a szakmából jött.”

Gecser Ottó Dr.

Dr. Gercser Ottó villamosmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Később tanult a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, az Egyesült Államokban a Havardon és a Columbián, majd Franciaországban az INSEAD egyetemen. Karrierjét kutatóként kezdte a Magyar Tudományos Akadémián, majd 1979 és 1992 között a Marubeni Kereskedőház ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett. 1992-től 1996-ig a Fotex vezérigazgató-helyetteseként, majd 1996 és 2001 között a Matáv értékesítési, marketing és internetért felelős felsővezetőjeként dolgozott. Ezek után tért át a biztosítás világába. 2002 és 2007 között az AXA értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese, a 2000-es évek közepén pedig a Winterthur Biztosító vezérigazgató-helyettese volt. 2007-től előbb a cég vezérigazgató-helyetteseként, később vezérigazgatójaként irányította a Brokernetet. Jelenleg a Personal Brand Institute elnöke. 

(Összeállította: Filep Regina)

Az interjú olvasásához kérjük, kérvényezze regisztrációját a http://voices.tk.mta.hu/ oldalon. Regisztráció után az összes biztosítástörténeti interjút megtalálja a „Biztosítási Oral History Archívum" cím alatt.

Tovább az archívumhoz