Bíró Judit

„(…) akkor még az volt, hogy nincs a Szociológiai Intézetben oktatása a devianciának (…). És akkor azt mondta, hogy csináljam meg (…). És hát nagyon-nagyon fekvő dolog volt, és fekszik mind a mai napig, abszolút egy hozzám illő téma. (...) ezek voltak azok az idekapcsolódó témák, amik aztán elindítottak engem (…).”

Bíró Judit

Bíró Judit 1978-ban szerzett érettségi vizsgát a budapesti József Attila Gimnázium francia szakán, majd 1979 és 1985 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-népművelés szakos hallgatója volt. Már ekkor kapcsolatba került az ELTE Szociológiai Intézettel, ahol először kutatási asszisztensi munkakört töltött be, majd a diploma megszerzése után az Intézet munkatársa lett.

1992 és 1999 között adjunktus volt az ELTE Szociológiai Intézet Szociológiaelméleti Tanszékén. Ebben az évtizedben több külföldi ösztöndíjat is elnyert, hónapokat töltött különböző nyugat-európai és amerikai egyetemeken. Az Egyesült Államokból visszatérve került át a Történeti Szociológia Tanszékre, ahol több mint egy évtizedig dolgozott docensként. 2007 és 2009 között az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégiumának Igazgatója volt. 2009-ben habilitált. Közvetlenül ezután három éven keresztül általános dékánhelyettesi tisztséget töltött be. 2012 óta az ELTE Társadalomtudományi Kar Emberi Kapcsolatok Intézete Kisebbségszociológia Tanszékének vezetője.

Fő kutatási területei Magyarország társadalomtörténete és a társadalmi devianciák. Utóbbi témát, mely 1997-ben megjelent Démonok: kulturális jelenségek devianciája című első kötetének tárgya, jelenleg is tanítja az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán.

 

(Összeállította: Szegedi Mirjam egyetemi hallgató)

Publikációs jegyzék

Szakmai életrajz

 

Az interjú olvasásához, kérjük, kérvényezze regisztrációját a http://voices.tk.mta.hu/ oldalon. Regisztráció után az összes szakmatörténeti interjút megtalálja a „Szociológiatörténeti interjúgyűjtemény” pont alatt.

Tovább a szakmatörténeti gyűjteményhez