Tibori Tímea

"Az ember saját akaratát sohasem gondolhatja másnak, mint szabadnak." (Kant)

Tibori Tímea

Tibori Tímea 1969-ben érettségizett, eredetileg zenésznek készült, majd a Debreceni Tanítóképzőbe jelentkezett Népművelés- Könyvtár szakra. Az azt követő három év kemény munkája meghozta gyümölcsét: kutatói státuszba került az egyetemen működő kutatóintézetben. Kezdetben recepcióvizsgálattal foglalkozott, Révai kultúrpolitikája érdekelte, s nem csak az egyetemi, de tudományos fokozatát is abból szerezte. 1976-tól a Népművelési Intézet kutatója lett. 1980-ban 5 hónapot Bécsben töltött, 1983-ban Tübingben (Németország) előadásokat tartott, majd Utrechtben (Hollandia) kutatásmódszertant és művészetszociológiát tanított. A ’80-as évek Magyarországán részben Pécsre, részben pedig Szegedre járt oktatni, szociográfiai táborokban vett részt Csongrád és Bács megyében. 1997 óta a Kultúra és Közösség főszerkesztője. 1992 áprilisától a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetébe került. 1994 és 2009 között az Intézet igazgatóhelyettese, majd az igazgatói poszt váratlan megüresedése folytán a vezetője 2009 és 2011 között. Jelenleg a 20. Század Hangja Archívum és Kutatóműhely munkatársa.

(írta: Aranyos Nándor)

Szakmai önéletrajz

Publikációs lista

 

Az interjú olvasásához, kérjük, kérvényezze regisztrációját a http://voices.tk.mta.hu/ oldalon. Regisztráció után az összes szakmatörténeti interjút megtalálja a „Szociológiatörténeti interjúgyűjtemény” pont alatt.

Tovább a szakmatörténeti gyűjteményhez